A jövő leghatékonyabb edzésmódszere

Flabelos

A FABéLOS (teljes test vibrációs) tréningpad segítségével 10 perc alatt 40-50 percnyi kemény edzőtermi munka végezhető el különösebb megerőltetés nélkül!

Hogyan működik?
A Flabelos billegő-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan „ellen tart”. A helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, mely jelentős izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk, melyet tudatosan, edzőtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani.
Biztosítja a testnek a kellemes, de eredményes kardiovaszkuláris edzést .

  • Növeli a pulzust és az anyagcserét, ezáltal javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is!
  • Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát
  • Megállítja a csonttömeg-vesztést, melyet főként a mozgás hiánya okoz
  • Javítja a vérkeringést és az izmok közötti koordinációt, ruganyosságot biztosít, javítja az egyensúlyérzéket, ami az idősebbeknek igen fontos!
  • Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segíti a használóját a szép testtónus elérésében
  • Csökkenti a heveny és idült derékfájást
  • Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthető a vércukorszint
  • Növeli a vér oxigén szintjét, ezáltal javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert és elősegíti a sejtregenerációt, növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bőrt
  • Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését, ezáltal a rehabilitáció egyik leghatékonyabb segédeszköze

Ellenjavallatok:

  • daganatos megbetegedés esetén,
  • heveny sérülés esetén,
  • heveny trombózis esetén,
  • friss törés után,
  • heveny gyulladás, fertőzés esetén
  • közvetlenül a műtéteket követően,
  • vesekő, epekő, hólyagkő esetén
  • fém implantátumok, protézisek esetén
  • terhesség alatt

Jó-jó, de milyenek az edzések, hogyan kell jönni, hányszor, mit kell hozni?

Hetente legalább kétszer vagy többször célszerű jönni, az edzések 10 percet vesznek igénybe. A program utcai ruhában végezhető, mivel nem jár izzadással (amennyiben Vendégünk mégis szeretne zuhanyozni, akkor fürdőlepedőt, tisztálkodó szereket és papucsot biztosítson saját maga számára).
Az első kezelésre kitöltött kezelőlappal, illetve beleegyező nyilatkozattal kell megjelenni (ezen dokumentumokat a Vendégeink megkapják az első bejelentkezés alkalmával, csakúgy mint a részletes tájékoztatót).

Bejelentkezés KIZÁRÓLAG az alakformalas.fabelos@gmail.com email címen.
Egyéb információ kérhető H-CS 9-16.00 között a 06304711919-es telefonszámon. Korábbi tapasztalatok alapján célszerű sokszor próbálkozni, mert a kupon elindulását követően telefonunk egyfolytában csörög, nem tudunk minden hívást azonnal fogadni.

Nyitva tartás: H-P 8.00-20.00-ig, Szombaton vendéglétszámtól függően

Lemondási feltételek
Késést sajnos nem áll módunkban elfogadni, hiszen a kezelések 10 perc időtartamúak, ezért egy Vendég miatt csúszik a többi Vendég időpontja is, ebben az esetben az adott alkalom elveszik. A kezeléseket a kezelést megelőző nap 24.00-ig kell lemondani SMS-ben, e-mailben, vagy telefonon. Adott napi lemondást, csak nagyon indokolt esetben tudunk elfogadni.

Árlista

  • Print
  • PDF
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Twitter
  • RSS
Cimkék: , , , , ,